Prey - Első látásra
Az első tesztalany a blogomon (a GameStaros szavazások alapján) 2006 Legjobb FPS-e, ami nem más, mint a Prey. Habár 2006. július 10.-én jelent meg a játék, de még csak most sikerült mancsomat rátenni egy eredeti verzióra (hála a GS-nek).
Őszintén szólva Év FPS-e ide vagy oda, én nem vártam sokat tőle, hiszen a sokak által (jogosan) utált Doom 3 engine-je hajtja, aminek köztudottan igen falánk étvágya van. Ennek ellenére, a grafika gyönyörű, változatos (főleg ha a szürkés környezettel rendelkező Doom 3-hoz hasonlítjuk), és elég jól is optimatizált. A menüben kedvünk szerint finomhangolhatjuk, hogy mivel és mivel nem szeretnénk lassítani a gépünket.
A sztoriból sok mindent nem tudok (és nem is akarok) elmondani, hisz alig 1-2 órát játszottam a játékkal. Kissé unalmasan kezdődik Thommy (főszereplőnk) hősi története: a mosdóban győzködi magát, hogy most már ideje a tettek mezejére lépni, és lelépni a rezervátumból, Jannel (Thommy szerelmével). A fogadóban egy kis unalmas trécselés, és két helyi bunkó szétverése után, pillanatra elmegy a műsor a tévében, aztán az áram is. Zöld fény kezdi pásztázni a fogadót, és egy-egy dolgot felszippant. Sajnos hősünk, a nagyapja, és Jan is erre a sorsra jut. Arra eszmélnek fel, hogy egy idegen valamiben (elvileg űrhajó, de ki tudja még mi lesz belőle? :) ) szállítják őket, mikor hősünket kiszabadítja az egyik szökött rab, aki a játék későbbi részeiben is besegít.
Maga a játékmenet nem bonyolult: menni, lőni, életben maradni. De van itt pár újdonság ami feldobja az egész játékot: portálok, gravitációs szőnyegek, szellem forma. Mindegyikbe belekóstoltam, de az ízük változó. Maga a portál ötlete nem nagy szám, hisz anno a jó öreg Duke Nukem 3D-ben is láthattunk hasonlót, annál is inkább jobb a kivitelezés: egy ilyen portálba belépve nem egy újabb loading screent kapunk, hanem, töltögetések nélkül, a pálya egy másik pontjára kerülünk. Ez így leírva nem adja vissza azt a hangulatot/feelinget, ahogy belépünk egy ilyenbe és akkor akár egyszerre két helyen is lehetünk (kis ügyeskedéssel elértem, hogy saját magamnak hátat fordítva, fejbe lőjjem magam). Ugyanígy az ellenség is felbukkanhat, ránk hozva a frászt (rám sikerült: épp nézelődtem, hogy egész szép a játék, amikor egy ilyen vacak felülről beleesett az arcomba). Annál inkább újdonság a graviációs szőnyeg, amire rálépve "belépünk" a szőnyeg saját gravitációs mezejébe, így a környezettől függetlenül téblábolhatunk rajta. Így járkálhatunk a falon, a plafonon, míg minden a helyén marad. Sajnos nekem ez elég fárasztó, véleményem szerint ezt szokni kell. Másik feature a szellem forma, ami különösebben technikailag nem nagy szám, sokkal inkább játékmenetbeli újítás. A sztori egy pontjától képesek leszünk a testünkből "kiszakítani" lelkünket, így lelkünkkel, egy szellemíj és néhai sólymunk társaságában, felfedezhetjük a környezetünket. Így tervet szőhetünk, hogy miként csapjunk le az ellenséges alienekre, vagy akár pajzsokon átlépve kikapcsolhatjuk azt, így szabad utat nyitva testünknek.
Említésre méltóak még fegyvereink, amit a játék során használhatunk. Első lőfegyverünket sem lehet meghatározni, hogy micsoda, hisz mozog, vakaródzik, és ha zoomolunk, akkor a kocsányos szemén keresztül látjuk a világot. A gránátok aranyosak, kis bogarakra/pókokra hasonlító lények, melyek kezünkben (!) tovább izegnek, mozognak. Ha elkívánjuk őket hajítani, akkor nemes egyszerűséggel egyik lábát letépni, és dobni. Vannak még érdekes fegyverek, de alig párat láttam, így azokról nyilatkozni nem tudok.
Így mindent összevetve, "első látásra" kellemes shooter, ami egyes elemeket felújít (portálok), változatlanul hagy (FPS játékmenet), vagy új elemeket csempész a játékba (grav. szőnyegek). Az sem hátrány, hogy egy átlagos gépen, okos beállításokkal is szép marad, és gyors is.
Őszintén szólva Év FPS-e ide vagy oda, én nem vártam sokat tőle, hiszen a sokak által (jogosan) utált Doom 3 engine-je hajtja, aminek köztudottan igen falánk étvágya van. Ennek ellenére, a grafika gyönyörű, változatos (főleg ha a szürkés környezettel rendelkező Doom 3-hoz hasonlítjuk), és elég jól is optimatizált. A menüben kedvünk szerint finomhangolhatjuk, hogy mivel és mivel nem szeretnénk lassítani a gépünket.
A sztoriból sok mindent nem tudok (és nem is akarok) elmondani, hisz alig 1-2 órát játszottam a játékkal. Kissé unalmasan kezdődik Thommy (főszereplőnk) hősi története: a mosdóban győzködi magát, hogy most már ideje a tettek mezejére lépni, és lelépni a rezervátumból, Jannel (Thommy szerelmével). A fogadóban egy kis unalmas trécselés, és két helyi bunkó szétverése után, pillanatra elmegy a műsor a tévében, aztán az áram is. Zöld fény kezdi pásztázni a fogadót, és egy-egy dolgot felszippant. Sajnos hősünk, a nagyapja, és Jan is erre a sorsra jut. Arra eszmélnek fel, hogy egy idegen valamiben (elvileg űrhajó, de ki tudja még mi lesz belőle? :) ) szállítják őket, mikor hősünket kiszabadítja az egyik szökött rab, aki a játék későbbi részeiben is besegít.
Maga a játékmenet nem bonyolult: menni, lőni, életben maradni. De van itt pár újdonság ami feldobja az egész játékot: portálok, gravitációs szőnyegek, szellem forma. Mindegyikbe belekóstoltam, de az ízük változó. Maga a portál ötlete nem nagy szám, hisz anno a jó öreg Duke Nukem 3D-ben is láthattunk hasonlót, annál is inkább jobb a kivitelezés: egy ilyen portálba belépve nem egy újabb loading screent kapunk, hanem, töltögetések nélkül, a pálya egy másik pontjára kerülünk. Ez így leírva nem adja vissza azt a hangulatot/feelinget, ahogy belépünk egy ilyenbe és akkor akár egyszerre két helyen is lehetünk (kis ügyeskedéssel elértem, hogy saját magamnak hátat fordítva, fejbe lőjjem magam). Ugyanígy az ellenség is felbukkanhat, ránk hozva a frászt (rám sikerült: épp nézelődtem, hogy egész szép a játék, amikor egy ilyen vacak felülről beleesett az arcomba). Annál inkább újdonság a graviációs szőnyeg, amire rálépve "belépünk" a szőnyeg saját gravitációs mezejébe, így a környezettől függetlenül téblábolhatunk rajta. Így járkálhatunk a falon, a plafonon, míg minden a helyén marad. Sajnos nekem ez elég fárasztó, véleményem szerint ezt szokni kell. Másik feature a szellem forma, ami különösebben technikailag nem nagy szám, sokkal inkább játékmenetbeli újítás. A sztori egy pontjától képesek leszünk a testünkből "kiszakítani" lelkünket, így lelkünkkel, egy szellemíj és néhai sólymunk társaságában, felfedezhetjük a környezetünket. Így tervet szőhetünk, hogy miként csapjunk le az ellenséges alienekre, vagy akár pajzsokon átlépve kikapcsolhatjuk azt, így szabad utat nyitva testünknek.
Említésre méltóak még fegyvereink, amit a játék során használhatunk. Első lőfegyverünket sem lehet meghatározni, hogy micsoda, hisz mozog, vakaródzik, és ha zoomolunk, akkor a kocsányos szemén keresztül látjuk a világot. A gránátok aranyosak, kis bogarakra/pókokra hasonlító lények, melyek kezünkben (!) tovább izegnek, mozognak. Ha elkívánjuk őket hajítani, akkor nemes egyszerűséggel egyik lábát letépni, és dobni. Vannak még érdekes fegyverek, de alig párat láttam, így azokról nyilatkozni nem tudok.
Így mindent összevetve, "első látásra" kellemes shooter, ami egyes elemeket felújít (portálok), változatlanul hagy (FPS játékmenet), vagy új elemeket csempész a játékba (grav. szőnyegek). Az sem hátrány, hogy egy átlagos gépen, okos beállításokkal is szép marad, és gyors is.
